Nem maradok észrevétlen, amióta megszülettek az ikrek. Nyáron sokat használtuk a babakocsit, a strandon sokszor többszáz ember szemeinek kereszttüzében tologattuk a piciket, ami többféle reakciót váltott ki a járókelőkből. Voltak, akik csak hosszan, nagyon hosszan és leplezetlenül néztek. Voltak, akik egymás között sugdolóztak közvetlenül mellettem, amit persze simán hallottam. Voltak, akik fülig érő mosollyal fogadták… Tovább »
8 reakció, amit az ikrek kiváltanak az emberekből
Nem maradok észrevétlen, amióta megszülettek az ikrek. Nyáron sokat használtuk a babakocsit, a strandon sokszor többszáz ember szemeinek kereszttüzében tologattuk a piciket, ami többféle reakciót váltott ki a járókelőkből. Voltak, akik csak hosszan, nagyon hosszan és leplezetlenül néztek. Voltak, akik egymás között sugdolóztak közvetlenül mellettem, amit persze simán hallottam. Voltak, akik fülig érő mosollyal fogadták… Tovább »
Minek nevezzelek? Nem volt régóta dédelgetett álmom, hogyan fogom szólítani a következő babámat. Amikor kiderült, hogy két névvel kell készülni, akkor még nehezebbnek tűnt a helyzet. Valahogy nagy felelősségnek tűnt elnevezni egy babát. Kettőt meg főleg. Ráadásul azt mondják, hogy a név kötelez, hatással lehet a személyiségükre és a sorsukra is. Vajon tetszeni fog nekik a saját nevük? Nem fogják…
A szülés, és az azt megelőző időszak finoman szólva is az érzelmek vihara. Ilyenkor már készen áll minden a baba érkezésére, nincs más teendő, csak türelmesen várni. Csak várni és várni… Az ismerősök, barátok, rokonok egy emberként szurkoltak a gyors és könnyű szülésért, ritkán tapasztalt szeretetáradatot tapasztalhattam. Ebben az időszakban sokasodtak meg a telefonhívások, ilyenkor a…
Az első szülés után bizakodtam, hogy a következő baba is egy szép tavaszi napon, vagy év elején jön a világra. Szerettem, hogy először az otthon melegében ismerkedhettünk, majd nyáron kezdhettük el felfedezni a világot, később a gyümölcsöket nem a fagyasztóból, hanem frissen szedve adhattam a hozzátáplálás kezdeténél. Amint megtudtam, hogy úton van a kistesó, gyors számolgatás után elégedetten dőltem…